Volt egyszer egy olyan érintettem, akinek szerencsére enyhe lefolyású stroke-ja volt, de szerencsétlen módon a covid azon időszakában kapta, amikor a kórházakban a nagy lezárások voltak. Ekkor nem járt/járhatott hozzá gyógytornász, így olyan ízületi kontraktúra (mozgásterjedelem beszűkülése) alakult ki a térdén, amit talán soha nem fog neki senki kinyújtani, talán csak a sebész…
Később járt hozzá egy gyógytornász, aki csak passzívan nyújtotta a lábát, szépen haladt vele, de tejesen ő sem tudta neki kinyújtani. Azt mondta neki, hogy soha nem fog tudni már járni. Aztán ez a gyógytornász sem tudta tovább vállalni az érintettet, így a család új gyógytornászt keresett. Engem ajánlottak nekik, így jutottam el ehhez az érintetthez.
Első alkalommal én is nyújtottam a lábát, aztán megnéztem, hogy mennyi izomereje van. Elég jó erőben volt, így erősítettem is, mert hiába nyújtunk egy ízületet (s vele együtt az izmot, vagy fordítva), ha nincs felette izomkontroll, akkor csak egy instabil szegmenst (jelen esetben térízületet) hozunk létre…
Tom (Toma Balchin, az ARNI alapítója) azt mondta a képzésen, hogy az ARNI egy szemléletmód! Másként kell szemlélnünk és dolgoznunk az érintettekkel.
Ez történt itt is. Nem csináltam vele nagy dolgokat, nem voltak nagy ARNI-s vagy nagy gyógytornász gyakorlatok, egyszerűen csak azt mondtam, ha már ezekkel a kontraktúrás lábakkal nem fog járni, legalább tudjon oldalra fordulni egyedül, felülni az ágyban, átülni kerekesszéken stb… Végül oda jutottunk, hogy ezekkel a kontraktúrás lábakkal jár. Járókerettel, de jár.
És ez nagy szó.
Már az nagy szó, hogy megtanul új technikával oldalra fordulni, hogy meglátja, megérzi, hogy nincs ágyhoz kötve, mozgatni tudja a kezét lábát! Nem úgy, ahogy a stroke előtt, de tudja és használja!
